Headline

Figyelmetlenségünk miatt súlyos és megmagyarázhatatlan hiba került áprilisi számunk Évforduló rovatába. A falklandi háború természetesen nem 1987-ben, hanem 1982-ben volt. A cikk javított szövegét alább olvashatják. A hibáért minden kedves olvasónk elnézését kérjük!

Megkezdődik a falklandi háború

1982. április 2.

Ha valaki látta már az Argentína keleti partjaitól néhány száz kilométerre fekvő, rendkívül barátságtalan – hűvös, szeles és esős – klímájú Falkland-szigeteket (spanyolul Islas Malvinas), feltehetően azt gondolja, a világnak kevés olyan szeglete van, amelynek birtoklásáért kisebb valószínűséggel indul háború, mint ezekért a kietlen földdarabokért. A sors azonban úgy hozta, hogy 30 évvel ezelőtt mégis sok millió dollárt felemésztő fegyveres konfliktus indult a szigetekért.

Persze ahogy az már a háborúkkal lenni szokott, a két fél egyike sem valójában ezekért a háromezer – többnyire skót származású – brit lakos, valamint 400 ezer birka benépesítette földdarabokért fogott fegyvert, a szigetek csak a megfelelő ürügyet szolgáltatták.

Feljegyzések szerint a lakatlan szigeteket először 1600-ban egy holland hajós látta meg, később partra szállt egy brit tengerész is – tőle származik az angol Falkland elnevezés –, de az első települést egy Louis Antoine de Bougainville nevű francia alapította 1764-ben, királyáról Port St. Louis-ra elnevezve azt. Egy másik francia hajó legénysége a Csatorna mellett fekvő St. Malóra emlékezve adott nevet a maga telepének, s némi nyelvi átváltozásokon keresztül innen ered a spanyol Malvinas elnevezés.

A 18. század közepén a britek is létesítettek telepet az egyik szigeten, s egy bizonyos Byron kapitány 1765-ben az egész szigetcsoportot angol birtokká nyilvánította. Egy évvel később a franciák eladták a szigeteket Spanyolországnak, amely a Buenos Airesben székelő gyarmati közigazgatás alá rendelte azokat. Ettől kezdve tart a vita a szigetek hovatartozásáért. Miniháború tört ki a szigetekért Spanyolország és Anglia között, amely 1771-ben lezárult ugyan, de végleg egyik hatalom sem mondott le a szigetekre támasztott igényéről.

1776-ban ugyan az angolok elhagyták a szigetcsoportot, de táblát hagyva jelezték, hogy a tulajdonjog az övék – hasonlóképpen jártak el a spanyolok is, akik 1811-ben kerestek barátságosabb éghajlatú vidéket.

Amikor Argentína 1816-ban kikiáltotta Spanyolországtól való függetlenségét, bejelentette igényét mindazon területekre, amelyek a korábbi alkirálysághoz tartoztak. Az argentinok 1828-ban szállták meg a területet, majd öt évvel később a britek visszatértek, s mivel a hajózási útvonal arra haladt el, a Királyi Haditengerészet támaszpontot létesített Stanley településen.

Argentína 1945-ben, az ENSZ Alapokmányának aláírásakor is kinyilvánította igényét a szigetcsoportra, mire Nagy-Britannia népszavazást szervezett a szigetlakók körében a hovatartozásról – természetesen a brit korona mellett döntöttek. Tökéletesen eredménytelen tárgyalások és barátságtalan gesztusok a két ország között ezután is előfordultak, de a komolyabb konfliktusokat sikerült elkerülni.

1982-ben Argentína éppen egy politikai és gazdasági válság mélypontján volt, az infláció az egekbe szökött, az országban zavargások törtek ki az 1976 óta hatalmon lévő katonai junta ellen. Kellett valamilyen ügy, amely eltereli a nép figyelmét a problémákról, és egy nacionalista felbuzdulás és némi erőfitogtatás éppen megfelelőnek látszott. Mivel a Falkland-szigetek 1833 előtt Argentínához tartozott, visszaszerzésére indok is volt. Az argentin vezetés úgy gondolta, Nagy-Britannia rossz szájízzel, de tudomásul veszi majd a szigetek elvesztését.

Már csak egy alkalmas casus belli kellett. 1982. március végén néhány argentin ócskavasgyűjtő brit engedély nélkül partra szállt az egyik szigeten, hogy elbontson egy használaton kívüli bálnavadász-állomást, ráadásul még egy argentin zászlót is kitűztek. A britek néhány tengerészgyalogost küldtek az eltávolításukra. Válaszul a teljes argentin flotta megindult, és április 2-án a dél-amerikai csapatok partra szálltak Port Stanleynél, a szigetek fővárosánál, majd néhány nap alatt uralmuk alá vonták a Falkland-szigeteket.

Azonban Leopold Galtieri argentin elnök és tanácsadói rosszul számoltak. A britek becsületbeli ügyként fogták fel a szigetek visszafoglalását, és minden, az egykori világbirodalom elvesztése és az ország befolyásának második világháború utáni csökkenése felett érzett dühüket beleadták a válaszcsapásba. A Brit-szigetektől nagyjából 13 ezer kilométerre fekvő vizekre már május elején megérkeztek a brit flotta egységei, és 21-én a szárazföldi hadműveletek is megkezdődtek.

Ugyan a britek már régen nem uralták a világtengereket, azért az argentin haderővel még elbírtak, noha a közeli légi bázis híján stratégiai hátrányban lévő Királyi Légierőnek meggyűlt a baja az argentin gépekkel, amelyek négy brit hadihajót is elsüllyesztettek.

Az argentinok végül június 14-én megadták magukat, a Falkland-szigetek újra brit fennhatóság alá került. 258 brit és 649 argentin katona veszett oda a harcokban. A 400 ezer birka sorsáról nem szólnak a beszámolók…